Nagyerdei Terep Maraton őszi forduló – Debrecen

Az áprilisban megrendezett első futam után, szeptember 27-én ismét Debrecenbe utaztunk az igazi Nagyerdei Terep Maraton őszi fordulójára. Nagy örömmel tértünk vissza Debrecenbe, mivel már a tavasszal is nagy szeretettel fogadtak minket ezen a jó hangulatú versenyen. A szervezők a maratoni táv mellett, fél és negyed maratoni távokat is kiírtak a futás szerelmeseinek, amire szép számú, mintegy 380 versenyző jelezte indulási szándékát. A verseny előtti napokban ugyan esett az eső, de túlzottan nem áztatta fel a Nagyerdő talaját, így nagy disznólkodásra sem került sor. 🙂 A maratoni szám abszolút versenyét három órán belüli idővel Szakál László nyerte 2:57:42-es idővel, majd a gyengébbik nemnél Bóla Emília 3:34:21-es idővel érkezett elsőként a célba.

Ha információink nem csalnak, akkor jövőre is megrendezésre kerül a Nagyerdei Terep Maraton, amelyről bővebb információt a verseny weboldalán a www.nagyerdeimaraton.hu oldalon érhettek el.

A verseny eredménylistája itt érhető el.